no mintegy gombnyomásra indult be azonnal a plenáris vita. hívószavak röpködtek asztalvégről oda vissza. jöttek a doktorizások, a diplomamásolózások, patakzottak az ilyen-olyan kertészezések, a neked meg mi a bajod a csurkávalozások, felzendült az erdélyvesztők aljasozása, a tartüfftőkéslászlózás …

és akkor a háziasszony, hogy véget vessen a virágzó jázmin bokrait cibáló hangzavarnak, azzal az egyszerű kérdéssel lepte meg a vitatkozókat, hogy hogy van az, hogy a lényegében azonos hátterű, hasonló iskolázottságú emberek, közös dolgaikat, pontosan ugyanazokat az együtt átélt eseményeket, teljesen másképpen tapasztalják és magyarázzák

“mindenkinek joga van a saját véleményéhez, de senkinek nincsen joga saját tényekhez” – idézi a figyelmeztetést B.G. egy előadásában. nemcsak ide illik ez a figyelmeztetés, de a békétlenség, az általános egyet nem értés okainak kereséséhez ajánl kiinduló pontot alapkérdések formájában

először is, miként értesül valaki az úgynevezett tényekről? vajon tények-e a médiából kapott tények? nem tény-e, hogy a közmédia valójában rejtett érdekcsoportok vagy a nagyon is látható hatalom saját propaganda tényeit sugározza? a polgári tájékozatlanság, a műveletlenség nem forrása-e a további magántények áldatlan áradatának?

végülis, mit kéne tenni, hogy az igazság szerepeire törő virtuális tények hangzavara ne mossa alá a kellemes kerti poharazásokat?

az egykori államelnökről valamilyen látványos és megfellebbezhetetlen formában be kellett bizonyítani, hogy egy hitvány alak, mivel a hatalom mámorában sokan nem voltak hajlandóak ezt belátni. hát nagy nehezen, de sikerült (bár akad, aki még mindig jézusnak tartja a szépmosolyú latort)

erre most teljes gőzzel beindul egyfajta feltárási folyamat. maga schiffer andrás sem gondolta volna pár hete, hogy ekkora civil támogatásban részesül múlt-tisztázó kezdeményezése

de mit is szeretnének a fáradhatatlan bizonyítvány feltárók bizonyítani? talán azt a társadalmilag óriási jelentőségű váratlan felismerést, hogy a nem is egyszer szépen levitézlett, pártvezérként és miniszterelnökként is egyaránt megbukott politikus egy hitvány alak? nehogymá’…

van aki ezt eddig másképp tudta?

ezügyben forduljunk talán a hivatalból megnyilatkozó egyházi vezetőkhöz? várható-e ünnepi megtisztulás a vallási kampányfőnököktől, a hit menedzserektől, az üzletszerű térítőktől? ebben a nagy tanácstalanságban került elém a filozófus Bessenyei György egy 23o évvel ezelőtti elmélkedése, amit egy korábbi ünnep alkalmából fordítottam le magamnak magyarról magyarra

A: Élsz-e még Pariades? Rettenetes lehet az olyan embernek halálos nyavajában nyögni, mint te, ki világi élete után életet magának nem remél

P: Ne sajnálkozz barátom, adj hitet inkább – bár láttam én hívő embereket is haláltól rettegni, jövendő boldogságukban kételkedni

A: Belátod ugye, jobb volna jót remélni, mint remény nélkül  semmibe veszni

P: De mondd csak, hogyan láthatom be azt csupa okoskodással, hogy lelkem valahová az örök egekre emelkedik testi mivoltom elmúlása után? Mert ugye józan okoskodás különböztet meg a barmoktól, akik elme nélkül fel sem fogják, ha Isten beszél nekik. Mikor a világ urának rendelkezéseit akarom megismerni, akitől én okoskodó lelkemet kapom, nem élhetek-e ez okoskodással?

A: Érted-e, hogy a világ miként kezdődhetett, de akár hiszel akár nem, csak itt van, létezik, nem?

P: A világot látom, érzem tapasztalom. De hol látom én lelkem örök valóságát, miként a Napot az égen? Hogyan tudhatom akkor, hogyan s mivégre csinálta ő e világot, ha meg nem kérdezhetem? Volt-e hatalma jobb világot csinálni, mert ha igen, miért csinált rosszabbat helyette tele bűnnel, nyomorúsággal? Mivégre enged országában olyan dolgokat, melyekre haragszik, amiket bűntet s elitél?

A: Te semmit sem tudsz barátom. Hát nem ismered Mózest, akivel a Teremtő megosztotta munkája tervét?

P: Kicsodát? Tudott-e őróla Konfuciusz? Járt-e Kínában ő? Mert én kínai ember vagyok, aki Konfuciusznak hittem el azt, amit hinnem lehet

A: No még szerencse, hogy nem elfajzott keresztény vagy, csupán szerencsétlen atyáktól való

(A beszélni kezd az írásról, a teremtésről, hogyan fújt Isten emberbe élő lelket magából, az almáról, az Atyáról és fiáról, a feltámadásról, a szent lélekről, a szent könyvet értő szent emberekről, az utolsó vacsorát megidéző istentiszteletekről, az isteni bölcsességről és az emberi elme végességéről, a megváltóról)

(P  a megváltó testi mivoltáról kezd illetlen kérdéseket föltenni, amikor az ajtó felől zaj hallatszik)

P: Zörgést hallok, nyiss ajtót!

(hírét véve a pogány filozófus haldoklásának térítésre érkeznek egymás után a hitek ágazatának képviselői, egy kálvinista, egy lutheránus, egy áriánus, egy zsidó, egy óhitű, egy kvéker)

P: Jókor jöttök barátaim. E becsületes emberrel már régóta beszélgetünk az ő hitéről, a szentírás jelentésiről

Kálvinista: Miféle hitből való?

P: Azt nem tudom, de azok közül lesz, akik Istent vacsorálnak

Kálvinista: No és te elhiszed neki, amit beszél?

P: Á dehogy, egy szavát sem hiszem

Kálvinista: Mindegy, akár hiszel neki, akár nem, pokolra kerülsz, mert ezek hamisan magyarázzák az Írást. Rám figyelj, ha üdvözülni akarsz

Lutheránus: Nem hallgathatom az ilyen megcsaló beszédeket, egyiküknek se higgy

Ariánus: Istenre kérlek, zavard el a csábítókat, mind hazug

Zsidó: Én tudhatom igazán amiről azok az emberek beszélnek, hiszen a szent könyvet az én nyelvemen iratta Isten. Kérdezd csak meg őket, tudnak-e zsidóul egyáltalán… Hogy az ő messiásukat megölték? A miénk bizony uralkodni született, s hogy megszabadítson minket idegenek járma alól

Óhitű: Ne hallgas oda uram, mind tévelygésben vannak, így el nem igazodsz soha

Kvéker: Jaj neked szerencsétlen, ha a szentírás elfajult magyarázói után indulsz s nem engem követsz

(Folyik az érvelés, egymás szavába vágnak…)

P: Már megbocsássatok urak, rajtatok kívül más nincsen Európában, akik a szentírást ugyancsak a maguk módjára magyarázzák? Milyen érdekes, hogy ti mind oly hitet hirdettek, minek elfogadásához okoskodás nem kell. Odanézzetek, ki az a magas süvegű bő nadrágos jóember ott?

Kálvinista: Ez egy török, neki Mohamed az Istene, ez egy nem idevaló pogány

Török: Mit csinálnak ezek a pogányok itt veled te szegény beteg?

P: Hehe, a török pogánynak mond benneteket

Török: Hogyne mondanám, hiszen nem hisznek Mohamedben, Isten küldöttében, ki az ő törvényeit hirdeti, és amit ezerszer annyian követnek mint ők itt s az ő népeik. Légy törökké, hogy a gyönyörűséges paradicsomba  juss.

(No erre újra indul a vita, mindenki mondja a magáét, míg P meg nem adja magát)

P: Megbocsássatok, hogy okoskodom, de oly nehéz megfeledkeznem róla, hogy ember nem vagyok, és elfogadnom azt, hogy emberi eszemmel értenem, okoskodnom nem szabad. Miként a halakat is nehéz volna meggyőzni, hogy nem úszásra vannak teremtve, hogyan tudnám én okoskodás útján hinni el, hogy nem okoskodásra lettem szánva. Szememet behúnyom hát és választom a hitet

Mind: Bravó, bravó, megnyertük őt, szentlélek szállt belé. Boldogok mindazok, akiké Istennek országa. Az én hitemet fogadd el, az enyémet… az enyémet… az enyémet…

P: Csend legyen! Tudjátok mit, mindegyikőtök tegyen egy kis cédulát ebbe a zacskóba, ráírva egy betűt, melyről fölismerhető. Adjunk hozzájuk egy cédulát is, amin semmi sincs. Azután rázzuk őket össze jól, majd hogy én egyet onnan kihúzzak. Ti pedig imádkozzatok erősen, hogy Isten melyik cédulát adja kezembe. Csodával dőljön el, melyikőtök hite a legigazabb, s így az én hitem is csodával kezdődhessen el, miként mind a tiétek is

Mind: Nagyon jó, úgy legyen

(a török allahozásba kezd, a pápista susog, olvasót forgat, a kálvinista zsoltár éneklésbe fog, a zsidó vinnyog s rikolt, liturgiát koledál az óhitű, evangéliumot olvas a lutheránus, imát mormol az ariánus, habzik a kvéker szája, mintha nyavaja törte volna, a filozófus szánakozva nevet, csudálkozik, majd végre húz … )

[Bessenyei György, Pariades térése, Ősholmi (1779) alapján

szerk. Bíró Ferenc, A Holmi, Akadémia Kiadó, Budapest, 1983]

2. a tudós testület illetékességénél fogva súlyos tényekkel nehezíti a figyelem elterelő politikusi buzgalmakat. olyan ez, mintha az alkotmánybíróság lenne. véletlenül sem olyan, mint egy elszámoltatási kormánybiztos

3. alkotmánybíróság lényegében nincsen, kormánybiztos az van. elszámoltatás véletlenül sincsen – dehát milyen alapon is lenne?

4. az ország aberráltak, köztörvényesek, pitiáner tolvajok kezére került. nem ma, nem tegnap. eggyel több vagy kevesebb – ki gondolja komolyan, hogy ez bármit is számít?

5. nem az tart engem izgalomban, hogy lemond, vagy nem mond le valaki közülük. nem ettől várom az igazi megnyugvást. hiszen amíg a többség mentegeti, sőt támogatja az egyre sötétebb önkényt, addig esélye sincsen a megtisztulásnak, egy normálisnak képzelt közösségi élet kibontakozásának

6. marad a tényfeltárás, a különvélemény szabadsága, a túlélési magánstratégiák lehetősége, marad a menekülés a zajtól

7. pereg életünk hónapról-hónapra, hétről-hétre, óráról-órára

persze nem igazán nagy a csalódás. kultúráltan emelkedett elmélkedésekre a józan magyar ember jó ideje aligha számít az elvadultan bornírt állami vezetők részéről. volt azért lélekemelő magasztos pillanat is a meglóbált „konszolidációs” első év eme szép márciusán, csakhogy nem a Kossuth téren, hanem az Erzsébet hídnál

Radnóti meghatóan szép szavaival sikerül a tízezres tömeget néhány pillanatra ehallgattatnia Galkó Balázsnak a Milla gyűlésén. a néma csendben egymás után villanak életünk képei, a legőszintébb egyszerűséggel emlékeztetve közös sorsunkra, gyengéd figyelmeztetés egymásra utaltságunkra. ünnepélyesség, csendes fohász, halk ima, a lélek titkos reményei, az értelem végtelen szomorúsága

de nekem ma a közöny a legijesztőbb. a kormány és a hatalom közömbössége az emberek élete, sorsa, vagyis a nemzet jövője iránt. rögtön ezután következik az az arrogancia, mellyel ezt a közönyt rafinált technikákkal vagy éppenséggel brutálisan egyszerű módszerekkel leplezni igyekszenek

az eddigi két év alatt a kormány és a miniszterelnök valós problémákkal jobbára tehetetlennek bizonyult, vagy egyszerűen nem vett róluk tudomást. máig sem értem, hogyan lehet némán asszisztálni egy olyan történelmi város, mint Esztergom teljes lerongyolódásán. vajon érti valaki, hogyan lehet kormánybiztos nélkül hagyni a hazai légiközlekedés kiszenvedését? megmagyarázhatatlan az is, hogy a fővárosi tömegközlekedés ügye a fidesz részéről kevesebb figyelmet kap, mint a Kossuth tér átrendezése ”büdösszájú” kultúrfelelőseik izlése szerint

a problémák kezelése címén (vagy helyette) a kormány és a miniszterelnök sikeresen szembekerült kisebb nagyobb közösségekkel és csoportokkal: a nyugdíjasokkal, a tanárokkal, a tűzoltókkal, filozófusokkal, a rendvédelmisekkel, alkotmányjogászokkal, a köztisztviselőkkel, a bírákkal, a bankosokkal, demokratákkal, média szakemberekkel, a mozgássérültekkel, kereskedelmi rádiósokkal, az önkormányzatokkal, az orvosokkal, az USA diplomatáival, szakszervezetekkel, az Európai Unióval, az IMF-fel, nyugateurópai újságírókkal, az antifasisztákkal, a színházakkal, az egyetemekkel, a diákokkal, a hazai légiközlekedéssel, a filmszakmával, a fővárossal,…

és esténként villannak a képernyők, minden napra jut egy gyermeteg esti mese:

“a miniszterelnök úr természetesen el fogja olvasni a levelet és meg is fogja azt válaszolni”

“a bírák nyugdíjazása a nyugdíjreformmal és nem az igazságszolgáltatással összefüggő lépés”

“Európa legerősebb reformpolitikája valósult meg Magyarországon”

“az Európai Bizottság javaslata megalapozatlan és méltánytalan volt”

“az új magyar jegybanktörvény teljes mértékben összhangban van az uniós joggal”

“a miniszterelnök úr megküldte válaszát az Európai Bizottságnak, most az ő térfelükön a labda”

“az Európai Unió vezetői meg akarják büntetni a magyar embereket az előző kabinetek felelőtlen döntéseiért”

“a magyar gazdaság új fázisba, a növekedés fázisába lépett”

a hatalom felelőtlen és arrogáns közönye, a valótlanságok hirdetésének monotóniája, a sajnálkozó mosolyok fölényessége nem teljesen új élmény az én életemben. lehetséges, hogy ugyanúgy mindennapossá válik a következő generációkéban?

vajon nincsen elég tény, kimondás, állásfoglalás, szóvivői „világossá tétel” aminek a kibelezéséhez inkább neki lehetne látni? nincsen elég baj? dehogyis nincsen. inkább arról van szó, hogy majdnem mindenkit a mostani kurzus leváltása izgat, egy újabb hatalom átvétel, mely a közhiedelem szerint az ellenzék összefogása nélkül nem valósulhat meg. „…meddig halasztható, ami halaszthatatlan?”  - teszi fel A nagy kérdést az újságíró zavarbani eszmefuttatása végén

hogy a halaszthatatlan hatalom átvételi üggyel kapcsolatosan került volna lépés és nyilatkozat zavarba az LMP? szerintem egyáltalán nincsenek zavarban, nagyon is helyén van az eszük és a szívük. valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki helyeslem és egyenesen arra bíztatom őket, hogy ne álljanak/üljenek le egyetlen ellenzéki párttal sem barátkozni

szerintem nagyon jól látják, hogy ma nem szabad kerekasztal körül vagy szövetkezésekkel lopni az időt,  mely csak hitelük elvesztésével járhat. éppen helyzeti előnyüket kell kihasználni a többiekkel szemben, távolságot tartva, önállóan, erőt gyűjtve, tapasztalatokat szerezve az elkövetkezendő években, egészen a választásokig

a választói bizalmat nem az fogja megerősíteni, ha egy ravaszdi és többszörösen levitézlett csepűrágót segítenek hatalomra jutni egy szinte ugyanolyan tehetségűvel szemben. inkább az, ha szakmai munkát végeznek, a lakosság életével, bajaival és problémáival foglalkoznak, segítenek, ahol csak tudnak

„…nincs rá garancia, hogy sikeresek leszünk. Arra sincs, hogy később nem fogjuk másképp látni a helyzetet.” – mondja Jávor Benedek frakcióvezető. őszinte beszéd, magyarázza  a nyitottságot, a készséget egy valamikori együttműködésre. és finoman arra is utal, hogy momentán nincsen igazán kedvük összeborulásra. ezzel a “tétova” nyilatkozattal alaposan zavarba is hozza az érdekelteket (újságírókat, publicistákat, elemzőket, bloggereket, és történészeket)

a magam részéről hiszem és örülök neki, hogy nincsen zavarban az LMP.  józanságukkal, gondolkodás módjukkal, tetteikkel kedvemben járnak. bízakodom benne, hogy nemcsak engem, hanem egyre több választót képviselnek majd, és a képviseletet továbbra sem kiváltságnak, hanem kemény munkának tekintik

persze nincsen rá garancia, hogy ilyenek is maradnak, és arra sincs, hogy később nem fogjuk másképp látni a helyzetet

mindössze két téma-kategóriát használok, szubjektív/objektív, ami kezdettől fogva ügyetlen döntésnek bizonyult. végeredményben mindegyik bejegyzés egyéni (azaz szubjektív) megítélése az utóbbi évben zajló (tehát objektív) hazai ügyeknek. a valós eseményekkel, hírekkel kapcsolatban összeállt véleményemet valójában mind szubjektívnak kellene nevezni

szubjektív ide, szubjektív oda, talán egy sincsen a blogbejegyzéseim között, amely kifejezetten saját magamról szólna. adódik a kérdés, lehetséges-e egyáltalán úgy gondolkodnom és írnom saját jelenemről, jövőmről, hogy az mások érdeklődésére is számíthasson, másszóval lehet-e objektívnak tekinteni a „személyeskedést”

még 1988 körül döntöttem el, azokban az években, amikor teljes politikai passzivitásból kis időre átbillentem intenzív politizálásba, hogy nem kívánok semmilyen pártba belépni. az SzDSz jöhetett volna szóba, az onnan érkező gondolatok és az új helyzetek racionális megközelítése keltették föl leginkább az érdeklődésemet

ma is úgy tartom, hogy a legfontosabb társadalmi kérdésekkel kapcsolatban a liberális (libertárius) érvelések azok, melyek stabil elméleti alapokon nyugszanak, melyek a legmeggyőzőbben írják le az individualizmus és a szabadversenyes kapitalizmus hatékonyságát, az emberi cselekvések mögötti érdekeltségek igazi természetét

egy adott politikai terepen gyürkőző pártban nincsen idő meditálásra, elvi mérlegelésekre, egy gondolatrendszer továbbépítésére, finomítására. nincsen mód olyan tanulságok felismerésére, melyeket érdemes lehet tudatosítani, beépíteni és továbbadni. vagyis a pártban nem jut idő (és energia) arra, amit a magam részéről éppenséggel a politizálás fő értelmének tekintek (minthogy nem vagyok politikus)

jellemző (és érthető) módon egy-egy pártkongresszus fő feladata nem elméleti tisztázás, hanem személyi és szervezési kérdések megvitatása, a hatalom megragadása vagy fenntartása stratégiáinak kialakítása egy megadott időszakra. elképzelem, hogy ott vagyok ezeken a pártértekezleteken, ülök valahol az utolsó sorokban és figyelek

– itt az elnök éppen arról beszél, hogy szabadságharcunkat nem vívhatjuk meg zsoldosokkal és árulókkal, miként ezt a jelenlegi hatalom képzeli. felsorolja, mik nem vagyunk, ami úgy hangzik, akár egy leltárjegyzék, majd pozitívra fordítva a szót, meglepő bejelentést tesz: mi magyarok vagyunk. dehát ez a felismerés a mellé rendelt jelképekkel legjobb esetben egy kanadai magyar nemzetőr klubnak jelenthet összetartó erőt az idegen környezetben, azt is addíg, míg össze nem vesznek

– tisztújítás folyik az eddigi váltópártban, előkészületek egy ellenzéki összefogással nem elérhetetlennek látszó kétharmadra (mennyire irritáló is tud lenni egy ártatlan törtszám). az elnökségre aspirálók között ott van valaki, akiből gondolkodásmódját és gátlástalan stílusát tekintve könnyedén kormányfői szóvivő válhatna egy eljövendő hatalomban (és ha kapcsolatai úgy alakultak volna, akár a mostaniban is)

– sokfelől érkeznek a kiválókhoz (csupa ismerős arc), kiket a jelenlegi autokratikus berendezkedéssel és annak szellemi vezérével szembeni eltökélt ellenállás hoz egybe. összefogást hirdetnek minden hitelesnek tekinthető „demokratikus” politikai erő között. ám leginkább a mostani vezér becserélésén gondolkodnak, a tegnapi hasonlóra, bízva a korszerű tömegmanipulációs eszközök hatékonyságában és számítva a gyengülő közemlékezetre

– legszívesebben és legtovább a fiatalok között űcsörgök. ott, ahol máshogyan (értelmesen!) beszélnek, ahol igyekszenek és mernek másképpen politizálni. örömmel hallom, hogy megegyeznek benne, semmi értelme választási politikájukat bármelyik parlamenti párttal egyeztetni. tetszenek a fiam korú képviselők és talpraesett szószólóik. számomra ők az alternatíva, a feddhetetlenek, akikre egyedül szavazni lehet. ha ők, az LMP, nincsenek, most itt állhatnék párttalanul